Fogyasztóvédelmi tájékoztató a 45/2014 (II.26.) Korm. rendelet alapján
Jelen tájékoztatóban foglalt jogok és kötelezettségek akkor vonatkoznak Önre, ha Ön a jelen tájékoztatóban megjelölt vállalkozással, mint fogyasztó kötött szerződést. Fogyasztónak minősül a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) 8:1 § (1) bekezdés 3. pontja szerint a „szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körén kívül eljáró természetes személy.”
- Szerződéskötést megelőző általános tájékoztatás
- Jelen tájékoztató a KayakFirst Kft-vel történő távollévők között kötött szerződésekre vonatkozó lényeges feltételeket és információkat, valamint a szerződéssel kapcsolatos tájékoztatást tartalmazza.
- A vásárolt termék lényeges tulajdonságairól való tájékoztatást a kayakfirst.com weboldalon az adott termék termékleírásában, valamint a vállalkozás által küldött ajánlatban vagy visszaigazolásban olvashatja.
- A vállalkozás nevét és adatait a jelen tájékoztatóval egységes szerkezetben megjelenő Általános szerződési feltételek tartalmazzák.
- A szerződés szerinti termékért járó teljes ellenszolgáltatás adóval megnövelt teljes összegéről a termékleírásban, a vásárlás folyamán a Kosár tartalmának ellenőrzésekor, valamint a rendelési visszaigazolásban is tájékozódhat.
- A szállítási feltételeket és szállítási díjakat a vállalkozás honlapján az Árak menüpont alatt, illetve közvetlenül a webáruházban találhatja. A vállalkozás a panaszok kezelése során mindenben a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény (továbbiakban: Fgytv.), valamint a jelen tájékoztatóban meghatározott előírásoknak megfelelően jár el.
- A kellékszavatosságra, termékszavatosságra és jótállásra vonatkozó információkat jelen tájékoztató tartalmazza.
- A KayakFirst Kft-vel szembeni fogyasztóvédelmi igénye esetén békéltető testülethez is fordulhat. A KayakFirst Kft. székhelye szerint illetékes békéltető testület a Csongrád-Csanád Megyei Kereskedelmi- és Iparkamara mellett működő Békéltető Testület (6721 Szeged, Párizsi krt. 8-12.; Telefon: +36-62/554-250/118; E-mai
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ). Az Fgytv. 20. §-a szerint a békéltető testületi eljárásra a fogyasztó lakóhelye vagy tartózkodási helye szerinti békéltető testület illetékes. A fogyasztó belföldi lakóhelye és tartózkodási helye hiányában a békéltető testület illetékességét a fogyasztói jogvitával érintett vállalkozás vagy az annak képviseletére feljogosított szerv székhelye alapítja meg. Az eljárásra - a fogyasztó erre irányuló kérelme alapján – a fentiek szerint illetékes testület helyett a fogyasztó kérelmében megjelölt békéltető testület illetékes.
2.1. Elállási/Felmondási jogról való tájékoztatás
- Ön 14 napon belül jogosult indokolás nélkül elállni e szerződéstől.
- Ön nem gyakorolhatja elállási és felmondási jogát:
- a szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés esetében a szolgáltatás egészének teljesítését követően, ha a vállalkozás a teljesítést az Ön kifejezett, előzetes beleegyezésével kezdte meg, és Ön tudomásul vette, hogy a szolgáltatás egészének teljesítését követően felmondási jogát elveszíti;
- olyan termék vagy szolgáltatás tekintetében, amelynek ára, illetve díja a pénzpiac vállalkozás által nem befolyásolható, a 45/2014 (II.26.) Korm. rendelet 20. § (2) bekezdésében meghatározott határidő alatt is lehetséges ingadozásától függ;
- olyan nem előre gyártott termék esetében, amelyet az Ön utasítása alapján vagy kifejezett kérésére állítottak elő, vagy olyan termék esetében, amelyet egyértelműen a fogyasztó személyére szabtak;
- romlandó vagy minőségét rövid ideig megőrző termék tekintetében;
- olyan zárt csomagolású termék tekintetében, amely egészségvédelmi vagy higiéniai okokból az átadást követő felbontása után nem küldhető vissza;
- olyan termék tekintetében, amely jellegénél fogva az átadást követően elválaszthatatlanul vegyül más termékkel;
- olyan alkoholtartalmú ital tekintetében, amelynek tényleges értéke a vállalkozás által nem befolyásolható módon a piaci ingadozásoktól függ, és amelynek áráról a felek az adásvételi szerződés megkötésekor állapodtak meg, azonban a szerződés teljesítésére csak a megkötéstől számított harmincadik napot követően kerül sor;
- olyan vállalkozási szerződés esetében, amelynél a vállalkozás az Ön kifejezett kérésére keresi fel a Önt sürgős javítási vagy karbantartási munkálatok elvégzése céljából (ez nem vonatkozik azokra a szolgáltatásokra, vagy termékekere, amelyet az Ön által kifejezetten kért szolgáltatásokon és a karbantartás vagy a javítás elvégzéséhez felhasznált cserealkatrészeken felül kínál a vállalkozás);
- lezárt csomagolású hang-, illetve képfelvétel, valamint számítógépes szoftver példányának adásvétele tekintetében, ha az átadást követően a Ön a csomagolást felbontotta;
- hírlap, folyóirat és időszaki lap tekintetében, az előfizetéses szerződések kivételével;
- nyilvános árverésen megkötött szerződések esetében;
- lakáscélú szolgáltatás kivételével szállásnyújtásra irányuló szerződés, fuvarozás, személygépjármű-kölcsönzés, étkeztetés vagy szabadidős tevékenységekhez kapcsolódó szolgáltatásra irányuló szerződés esetében, ha a szerződésben meghatározott teljesítési határnapot vagy határidőt kötöttek ki;
- a nem tárgyi adathordozón nyújtott digitális adattartalom tekintetében, ha a vállalkozás az Ön kifejezett, előzetes beleegyezésével kezdte meg a teljesítést, és Ön e beleegyezésével egyidejűleg nyilatkozott annak tudomásul vételéről, hogy a teljesítés megkezdését követően elveszíti elállási/felmondási szerinti jogát.
- Az elállási határidő attól a naptól számított 14 nap elteltével jár le, amelyen Ön vagy az Ön által megjelölt, a fuvarozótól eltérő harmadik személy a terméket átveszi.
- Ha Ön elállási jogával élni kíván, elállási szándékát tartalmazó egyértelmű nyilatkozatát köteles eljuttatni (például postán, telefaxon vagy elektronikus úton küldött levél útján) a jelen tájékoztatóban megjelölt címre vagy ebből a célból felhasználhatja a jelen tájékoztató 4. pontjában található elállási nyilatkozat-mintát is.
- Ön határidőben gyakorolja elállási/felmondási jogát, ha a fent megjelölt határidő lejárta előtt elküldi elállási/felmondási nyilatkozatát.
- A KayakFirst Kft-nél a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvény szerinti magatartási kódex nem áll rendelkezésre.
2.2. Az elállás/felmondás joghatásai
- Ha Ön eláll ettől a szerződéstől, haladéktalanul, de legkésőbb az Ön elállási nyilatkozatának kézhezvételétől számított 14 napon belül visszatérítjük az Ön által teljesített valamennyi ellenszolgáltatást, ideértve a fuvarozás költséget is (kivéve azokat a többletköltségeket, amelyek amiatt merültek fel, hogy Ön az általunk felkínált, legolcsóbb szokásos fuvarozási módtól eltérő fuvarozási módot választott.) A visszatérítés során az eredeti ügylet során alkalmazott fizetési móddal egyező fizetési módot alkalmazunk, kivéve, ha Ön más fizetési mód igénybevételéhez kifejezetten a hozzájárulását adja; e visszatérítési mód alkalmazásából kifolyólag Önt semmilyen többletköltség nem terheli. A visszatérítést mindaddig visszatarthatjuk, amíg vissza nem kaptuk a terméket, vagy Ön nem igazolta, hogy azt visszaküldte: a kettő közül a korábbi időpontot kell figyelembe venni.
- Ön köteles a KayakFirst Kft. számára legkésőbb elállási nyilatkozatának közlésétől számított 14 napon belül visszaküldeni vagy átadni. A határidő betartottnak minősül, ha a 14 napos határidő letelte előtt elküldi a terméket.
- A termék visszaküldésének közvetlen költségét Ön viseli.
- Ön kizárólag akkor vonható felelősségre a termékben bekövetkezett értékcsökkenésért, ha az a termék jellegének, tulajdonságainak és működésének megállapításához szükséges használatot meghaladó használat miatt következett be.
- A kellékszavatosságról, a termékszavatosságról és a jótállásról szóló tájékoztató
3.1. Kellékszavatosság
Milyen esetben élhet Ön a kellékszavatossági jogával?
Ön a KayakFirst Kft. hibás teljesítése esetén a vállalkozással szemben kellékszavatossági igényt érvényesíthet a Polgári Törvénykönyv szabályai szerint.
Milyen jogok illetik meg Önt kellékszavatossági igénye alapján?
Ön - választása szerint - az alábbi kellékszavatossági igényekkel élhet:
Kérhet kijavítást vagy kicserélést, kivéve, ha az ezek közül az Ön által választott igény teljesítése lehetetlen vagy a vállalkozás számára más igénye teljesítéséhez képest aránytalan többletköltséggel járna. Ha a kijavítást vagy a kicserélést nem kérte, illetve nem kérhette, úgy igényelheti az ellenszolgáltatás arányos leszállítását vagy a hibát a vállalkozás költségére Ön is kijavíthatja, illetve mással kijavíttathatja vagy - végső esetben - a szerződéstől is elállhat.
Választott kellékszavatossági jogáról egy másikra is áttérhet, az áttérés költségét azonban Ön viseli, kivéve, ha az indokolt volt, vagy arra a vállalkozás adott okot.
Milyen határidőben érvényesítheti Ön kellékszavatossági igényét?
Ön köteles a hibát annak felfedezése után haladéktalanul, de nem később, mint a hiba felfedezésétől számított kettő hónapon belül közölni. Ugyanakkor felhívjuk a figyelmét, hogy a szerződés teljesítésétől számított kétéves elévülési határidőn túl kellékszavatossági jogait már nem érvényesítheti. Használt dolog esetén ez a határidő az adott termék mellett kerül a honlapon feltüntetésre, de legalább egy év.
Kivel szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét?
Ön a vállalkozással (azaz a KayakFirst Kft-vel) szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét.
Milyen egyéb feltétele van kellékszavatossági jogai érvényesítésének?
A teljesítéstől számított hat hónapon belül a kellékszavatossági igénye érvényesítésének a hiba közlésén túl nincs egyéb feltétele, ha Ön igazolja, hogy a terméket, illetve a szolgáltatást a(z) KayakFirst Kft. nyújtotta. A teljesítéstől számított hat hónap eltelte után azonban már Ön köteles bizonyítani, hogy az Ön által felismert hiba már a teljesítés időpontjában is megvolt.
3.2. Termékszavatosság
Milyen esetben élhet Ön a termékszavatossági jogával?
Ingó dolog (termék) hibája esetén Ön - választása szerint - a 3.1. pontban meghatározott jogát vagy termékszavatossági igényt érvényesíthet.
Milyen jogok illetik meg Önt termékszavatossági igénye alapján?
Termékszavatossági igényként Ön kizárólag a hibás termék kijavítását vagy kicserélését kérheti.
Milyen esetben minősül a termék hibásnak?
A termék akkor hibás, ha az nem felel meg a forgalomba hozatalakor hatályos minőségi követelményeknek vagy pedig, ha nem rendelkezik a gyártó által adott leírásban szereplő tulajdonságokkal.
Milyen határidőben érvényesítheti Ön termékszavatossági igényét?
Termékszavatossági igényét Ön a termék gyártó általi forgalomba hozatalától számított két éven belül érvényesítheti. E határidő elteltével e jogosultságát elveszti.
Kivel szemben és milyen egyéb feltétellel érvényesítheti termékszavatossági igényét?
Termékszavatossági igényét kizárólag az ingó dolog gyártójával vagy forgalmazójával szemben gyakorolhatja. A termék hibáját termékszavatossági igény érvényesítése esetén Önnek kell bizonyítania.
A gyártó (forgalmazó) milyen esetben mentesül termékszavatossági kötelezettsége alól?
A gyártó (forgalmazó) kizárólag akkor mentesül termékszavatossági kötelezettsége alól, ha bizonyítani tudja, hogy:
- a terméket nem üzleti tevékenysége körében gyártotta, illetve hozta forgalomba, vagy
- a hiba a tudomány és a technika állása szerint a forgalomba hozatal időpontjában nem volt felismerhető vagy
- a termék hibája jogszabály vagy kötelező hatósági előírás alkalmazásából ered.
A gyártónak (forgalmazónak) a mentesüléshez elegendő egy okot bizonyítania.
Termékszavatossági igényének eredményes érvényesítése esetén azonban a kicserélt termékre, illetve kijavított részre vonatkozó kellékszavatossági igényét a gyártóval szemben érvényesítheti.
3.3. Jótállás
Milyen esetben élhet Ön a kellékszavatossági jogával?
Tekintettel az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX.22.) Kormányrendeletre, minden sporteszköz vagy bármely más, a fent jelölt Korm. rendelet mellékletében megjelölt termékért, az Ön részére történő átadás napjától számítva
- 10 000 forintot elérő, de 100 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén egy évig,
- 100 000 forintot meghaladó, de 250 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén két évig,
- 250 000 forint eladási ár felett három évig jótállásra a KayakFirst Kft. köteles.
Amennyiben az üzembehelyezést a vállalkozásunk vagy annak megbízottja végzi, úgy a határidő az üzembe helyezés napjával kezdődik. Ha Ön a fogyasztási cikket az átadástól számított hat hónapon túl helyezteti üzembe, akkor a jótállási határidő kezdő időpontja a fogyasztási cikk átadásának napja.
Önt milyen jogok és milyen határidőn belül illetik meg jótállás alapján?
Önt a 151/2003. (IX.22.) Kormányrendelet szerint az alábbi jogosultságok illetik meg.
- A jótállási igény a jótállási határidőben érvényesíthető. A határidő elmulasztása jogvesztéssel jár, azonban a fogyasztási cikk kijavítása esetén a jótállás időtartama meghosszabbodik a javításra átadás napjától kezdve azzal az idővel, amely alatt a fogyasztó a fogyasztási cikket a hiba miatt rendeltetésszerűen nem használhatta.
- A kijavítás iránti igényét választása szerint a vállalkozásunk székhelyén, bármely telephelyén, fióktelepén és a vállalkozásunk által a jótállási jegyen feltüntetett javítószolgálatnál közvetlenül is érvényesítheti. A kijavítás során a fogyasztási cikkbe csak új alkatrész kerülhet beépítésre.
- Ha a jótállási időtartam alatt a fogyasztási cikk első alkalommal történő javítása során részünkről megállapítást nyer, hogy a fogyasztási cikk nem javítható, az Ön eltérő rendelkezése hiányában kötelesek vagyunk a fogyasztási cikket nyolc napon belül kicserélni. Ha a fogyasztási cikk cseréjére nincs lehetőség, köteles vagyunk az Ön által bemutatott, a fogyasztási cikk ellenértékének megfizetését igazoló bizonylaton - az általános forgalmi adóról szóló törvény alapján kibocsátott számlán vagy nyugtán - feltüntetett vételárat nyolc napon belül az Ön részére visszatéríteni.
- Ha a jótállási időtartam alatt a fogyasztási cikk három alkalommal történő kijavítást követően ismét meghibásodik – az Ön eltérő rendelkezése hiányában -, valamint ha a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:159. § (2) bekezdés b) pontja alapján Ön nem igényli a vételár arányos leszállítását, és nem kívánja a fogyasztási cikket a vállalkozás költségére kijavítani vagy mással kijavíttatni, úgy kötelesek vagyunk a fogyasztási cikket nyolc napon belül kicserélni. Ha a fogyasztási cikk kicserélésére nincs lehetőség, a kötelesek vagyunk az Ön által bemutatott, a fogyasztási cikk ellenértékének megfizetését igazoló bizonylaton - az általános forgalmi adóról szóló törvény alapján kibocsátott számlán vagy nyugtán - feltüntetett vételárat nyolc napon belül az Ön részére visszatéríteni.
- Ha a fogyasztási cikk kijavítására a kijavítási igény vállalkozásunk részére való közlésétől számított harmincadik napig nem kerül sor, - az Ön eltérő rendelkezése hiányában – kötelesek vagyunk a fogyasztási cikket a harmincnapos határidő eredménytelen elteltét követő nyolc napon belül kicserélni. Ha a fogyasztási cikk cseréjére nincs lehetőség, kötelesek vagyunk az Ön által bemutatott, a fogyasztási cikk ellenértékének megfizetését igazoló bizonylaton - az általános forgalmi adóról szóló törvény alapján kibocsátott számlán vagy nyugtán - feltüntetett vételárat a harmincnapos kijavítási határidő eredménytelen elteltét követő nyolc napon belül az Ön részére visszatéríteni.
- A rögzített bekötésű, illetve a 10 kg-nál súlyosabb, vagy tömegközlekedési eszközön kézi csomagként nem szállítható fogyasztási cikket - a járművek kivételével - az üzemeltetés helyén vagyunk kötelesek megjavítani.
- Ha a kijavítás az üzemeltetés helyén nem végezhető el, a le- és felszerelésről, valamint az el- és visszaszállításról a vállalkozásunk, vagy - a javítószolgálatnál közvetlenül érvényesített kijavítás iránti igény esetén - a javítószolgálat gondoskodik.
- Ha a Ön a fogyasztási cikk meghibásodása miatt a vásárlástól (üzembe helyezéstől) számított három munkanapon belül érvényesít csereigényt, úgy mi nem hivatkozhatunk a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:159. § (2) bekezdés a) pontja értelmében aránytalan többletköltségre, hanem köteleses vagyunk a fogyasztási cikket kicserélni, feltéve, hogy a meghibásodás a rendeltetésszerű használatot akadályozza.
Vállalkozásunk a fent jelölt Korm. rendelet melléklete szerinti termékek esetén köteles jótállási jegyet átadni, amelynek pontos adattartalmára a 151/2003. (IX.22.) Kormányrendelet 3. §-a tartalmaz előírásokat. (A jótállási jegy szabálytalan kiállítása vagy a jótállási jegy fogyasztó rendelkezésére bocsátásának elmaradása a jótállás érvényességét nem érinti. A jótállási jegy fogyasztó rendelkezésére bocsátásának elmaradása esetén a szerződés megkötését bizonyítottnak kell tekinteni, ha az ellenérték megfizetését igazoló bizonylatot - az általános forgalmi adóról szóló törvény alapján kibocsátott számlát vagy nyugtát - a fogyasztó bemutatja. Ebben az esetben a jótállásból eredő jogok az ellenérték megfizetését igazoló bizonylattal érvényesíthetők.) Vállalkozásunk a jótállási jegyet elektronikus úton is átadhatja az Ön részére. Az Ön részére elektronikusan átadott számla jótállási jegyként akkor fogadható el, ha tartalma megfelel a 151/2003. (IX.22.) Kormányrendelet jótállási jegyre vonatkozó előírásainak is. A vállalkozásunk a jótállási jegy elektronikus úton való átadására legkésőbb a termék átadását vagy üzembe helyezését követő napon köteles. Ha a vállalkozásunk a jótállási jegyet elektronikus dokumentumként nem közvetlen megküldéssel adja át, hanem letöltést biztosító elérési cím formájában bocsátja az Ön rendelkezésére, akkor az elektronikus jótállási jegy letölthetőségét a jótállási idő végéig nem szüntethetjük meg, a letöltési cím elérhetőségét biztosítanunk kell. A vállalkozásunk a jótállási jegy elektronikus úton történő átadására legkésőbb a termék átadását vagy üzembehelyezését követő napon köteles.
Mikor mentesül a vállalkozás a jótállási kötelezettsége alól?
A vállalkozásunk a jótállási kötelezettsége alól csak abban az esetben mentesül, ha bebizonyítjuk, hogy a hiba oka a teljesítés után keletkezett. Felhívom a figyelmét, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igényt, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan nem érvényesíthet, egyébként viszont Önt a jótállásból fakadó jogok a 3.1. és 3.2. pontban meghatározott jogosultságoktól függetlenül megilletik.
A szavatossági és jótállási igények rendezésére egyebekben a fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés keretében eladott dolgokra vonatkozó szavatossági és jótállási igények intézésének eljárási szabályairól szóló 19/2014. (IV.29.) NGM rendelet előírásai az irányadók. Így különösen: „A vállalkozásnak törekednie kell arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze. Ha a kijavítás vagy a kicserélés időtartama a tizenöt napot meghaladja, akkor a vállalkozás a fogyasztót tájékoztatni köteles a kijavítás vagy a csere várható időtartamáról. A tájékoztatás a fogyasztó előzetes hozzájárulása esetén, elektronikus úton vagy a fogyasztó általi átvétel igazolására alkalmas más módon történik.”
- Elállási nyilatkozatminta
Elállási nyilatkozatminta a 45/2014 (II.26.) Korm. rendelet alapján
(csak a szerződéstől való elállási szándék esetén töltse ki és juttassa vissza)
Címzett:
Alulírott/ak kijelentem/kijelentjük, hogy gyakorlom/gyakoroljuk elállási jogomat/jogunkat az alábbi termék/ek adásvételére irányuló szerződés tekintetében:
Szerződéskötés időpontja /átvétel időpontja:
A fogyasztó(k) neve:
A fogyasztó(k) címe:
A fogyasztó(k) aláírása: (kizárólag papíron tett nyilatkozat esetén)
Kelt:
Visszatérés feltételei
Köszönjük, hogy vásárolt a KayakFirstnél.
Ha nem teljesen elégedett a vásárlással, termékeink a termék kiszállításától számított 14 napon belül visszaküldhetők. Az új terméket cserélheti egy másik termékre, vagy visszatérítést kaphat.
A visszatérítéshez kérjük, ellenőrizze, hogy:
- A terméket az elmúlt 14 napban vásárolták meg
- A termék eredeti csomagolásában van
- A terméket nem használták, vagy megsérültek
- Megvan a bizonylat vagy a vásárlás igazolása
Amennyiben a termékre a fenti feltételek nem teljesülnek, azt figyelembe vesszük a visszatérítésnél.
Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolat menüponton kereszztül.
Küldje el a terméket az eredeti csomagolással és a vásárlás igazolásával vagy a vásárlás igazolásával a következő címre:
6728 Szeged, Cserje sor 9.
Szállítási díjak
A termék visszaküldésével kapcsolatban felmerült díjak az ügyfelet terhelik.
Az visszaküldő ügyfél felel a szállítási költségek megfizetéséért, valamint a termék elvesztésének vagy megrongálódásának kockázatáért.
Az alábbi táblázat a különböző régiók visszatérő szállítási költségeit mutatja be. A tényleges visszatérő szállítási ár azonban a következő okok miatt változhat: a szállító társaság oldalán szereplő árváltozás, cím, mennyiség, csomagolás, megállapodás a szállító társasággal. A vámok szintén nem szerepelnek az alábbi költségekben.
Sérült elemek
Ha sérült terméket kapott, kérjük, mielőbb vegye fel velünk a kapcsolatot.